| |
|
|
|
|
| |
| |
A magyar utazók egyre kedveltebb célpontja Egyiptom |
|
| |
| |
A magyar utazók körében egyre kedveltebb célpont Egyiptom, ezen belül is a vörös tenger partján lévő üdülővárosok, melyek közül a legnépszerűbbek Hurghada, Sharm El Sheikh és Dahab. Ezek közül a búvárok számára Dahab a legkedveltebb hely, mivel az ottani merülőhelyek majdnem mindegyike parti megközelítésű, így viszonylag könnyen és gyorsan érhetők el.
Sharm El Sheikh főleg azok körében kedvelt, akik a búvárkodás mellett a napozást és pihenést is fontosnak tartják, mivel bár az ottani merülőhelyek többsége partközeli, de a szállodák elhelyezkedése, és a természet védelme miatt mégis hajóval közelítik meg azokat egy központi kikötőből. Ebből következően a napi két merülés tulajdonképpen majdnem teljes napos elfoglaltságnak számít, hiszen a hajók reggel indulnak és késő délután érnek vissza a kikötőbe, ahonnan még a szálláshelyre is vissza kell jutniuk.
Hurghadában található a legtöbb turista, mivel ott majdnem 60 kilométer hosszan szállodák foglalják el a tengerpartot. A rengeteg turista miatt a partközelben tulajdonképpen nincsen merülőhely, a búvárokat a környező zátonyokhoz napi hajós merüléssel viszik ki. Mivel nem ritka, hogy egy merülőhelyen akár 10-20 hajó is áll, így sajnos a víz alatti világ sem annyira szép, mint az előbb említett két helyen.
Annak a búvár, aki a vörös tenger még érintetlenebb részére kíváncsi, ahol akár a nagyobb élőlények jelenlétére is lehet számítani, mindenképpen egy hajós szafari a megfelelő.
A szafarikat általában a célterület alapján különböztetik meg.
Van úgynevezett északi szafari, mely a Sharm El Sheikh-től Hurghadáig tartó területet foglalja magában, ahol a legfőbb látványosságnak az itt elhelyezkedő rengeteg roncs számít, köztük a vörös tenger leghíresebbje, a Thistlegorm is.
A déli szafari a Hurghadától délre lévő területet jelenti, mely a távolságok miatt általában Marsa Alam-ig terjed. Ezen a területen az élővilág már jelentősen dúsabb és szebb, mint az üdülőhelyek környezetében, és elég változatos is ahhoz, hogy az általában korlátlan merülést biztosító hajós szafarikon is végig érdekessé tudja tenni a túrát.
Azonban a legszebb terület a búvárok számára a mélydéli szafari, mely tulajdonképpen a Marsa Alam-tól egészen a Szudáni határig tartó területet öleli magába. A víz alatti világ itt érintetlenebb és gazdagabb, mint bárhol máshol a vörös tengeren, és általában mindig találunk néhány mantaráját és különböző cápafajokat is. A látótávolság és a vízhőmérséklet is jóval kedvezőbb, mint a többi területen. Aki egyszer már részt vett egy egyiptomi déli hajós szafarin, az többé nem nagyon vágyik északabbra, akármilyen luxusszállodáról legyen is szó.
|
|
|
| |
|
| |
| |
|
|
|
|
|